Másfél évnyi lakhatási támogatást gyűjtöttünk össze Briginek a segítségetekkel

Eredményesen, sőt, a várakozásainkat is felülmúló eredménnyel zárult mentoráltunk, Brigi lakhatásának támogatásáért indított adomány gyűjtésünk, amelyben a kitűzött 720 000 Ft helyett 1 085 000 forintot adományoztatok Brigi számára.

Mentoráltunkat, Brigit 7 éve ismerhetjük. Ez a csodálatos lány gyermekotthonban nevelkedett, és fogyatékkal él, így csak speciális otthonban lehet teljes az élete – ehhez azonban nem kap elegendő támogatást az államtól. Ezért indítottuk adomány gyűjtő kampányunkat az adjukössze.hu oldalon.

Brigi már az első, a Paloznaki Meseközpontban eltöltött tábora után elhatározta, hogy ő is mesemondó szeretne lenni és mindent megtett álma megvalósításáért. Nemcsak a táborokba jött el minden évben, hanem mesélni is tanult a Világszép Alapítvány mesemondó mentorától, boldogan lépett fel eseményeinken, és jelenleg a lakóhelyéhez közeli idősek otthonába és a könyvtárba is jár rendszeresen mesét mondani.

A gyermekotthonból kikerülő gyerekek számára nagy kihívást jelent kilépni a nagybetűs életbe és egyik pillanatról a másikra saját lábra állni. Brigi 18. születésnapja még ennél is nagyobb kérdést vetett fel: hol tud ma Magyarországon egy ilyen csupa szív és ragyogás lány felnőtt életet élni, lakni és dolgozni úgy, hogy közben segítségre van szüksége a mindennapi életben? 

A gyermekotthonnal közösen ritka jó lehetőséget találtunk Brigi számára. A Strázsa Tanya azonban, ahol nemcsak lakni, de dolgozni is tud hozzá hasonlóan különleges igényű fiatalok társaságában, sokkal több pénzbe kerül, mint amennyit Brigi az államtól kapott. Alapítványunk ekkor úgy döntött, hogy kifizeti a hiányzó összeget és adománygyűjtést indítunk, hogy a havi hozzájárulást is megteremtsük számára – hiszen nem lehet, hogy Brigi utcára kerüljön. 

A célként kitűzött 720 000 Ft helyett 1 085 000 forintot adományoztak támogatóink adjukössze-hu oldalon indított adomány gyűjtésünkben. Szavak nincsenek arra, milyen jól esik nekünk az az összefogás, ami kialakult.