Brigi gyermekotthonban nőtt fel és fogyatékkal él. Csak speciális otthonban lehet teljes az élete, amihez nem kap elég támogatást az államtól. Segíts, hogy a következő évben is biztosítani tudjuk lakhatását!
Mentoráltunkat, Brigit 7 éve ismerhetjük. Ez a csodálatos lány gyermekotthonban nevelkedett, és fogyatékkal él, így csak speciális otthonban lehet teljes az élete – ehhez azonban nem kap elegendő támogatást az államtól.
Már az első, a Paloznaki Meseközpontban eltöltött tábora után elhatározta, hogy ő is mesemondó szeretne lenni és mindent megtett álma megvalósításáért. Nemcsak a táborokba jött el minden évben, hanem mesélni is tanult a Világszép Alapítvány mesemondó mentorától, boldogan lépett fel eseményeinken, és jelenleg a lakóhelyéhez közeli idősek otthonába és a könyvtárba is jár rendszeresen mesét mondani.
A gyermekotthonból kikerülő gyerekek számára nagy kihívást jelent kilépni a nagybetűs életbe és egyik pillanatról a másikra saját lábra állni. Brigi 18. születésnapja még ennél is nagyobb kérdést vetett fel: hol tud ma Magyarországon egy ilyen csupa szív és ragyogás lány felnőtt életet élni, lakni és dolgozni úgy, hogy közben segítségre van szüksége a mindennapi életben?
A gyermekotthonnal közösen ritka jó lehetőséget találtunk Brigi számára. A Strázsa Tanya azonban, ahol nemcsak lakni, de dolgozni is tud hozzá hasonlóan különleges igényű fiatalok társaságában, sokkal több pénzbe kerül, mint amennyit Brigi az államtól kapott. Alapítványunk ekkor úgy döntött, hogy kifizeti a hiányzó összeget és adománygyűjtést indítunk, hogy a havi hozzájárulást is megteremtsük számára – hiszen nem lehet, hogy Brigi utcára kerüljön.
Ritka az a pillanat, amikor „csak” pénzzel tényleg ilyen jól lehet segíteni. A Strázsa Tanya, ahová Brigi került, egy olyan csodálatos új otthont adott Briginek, ahol újra ragyog, jól érzi magát és sok-sok elkötelezett, kedves ember között lehet.
Az elmúlt másfél évben támogatóink, és alapítványunk krízis alapja egészítette ki a Brigi havi lakhatásához szükséges forrást.
A jelenlegi nehéz helyzetben viszont erre nincs lehetőségünk, ezért a Te segítségedet kérjük, hogy a következő egy évben is garantálni tudjuk Brigi biztonságát. Ez havonta 60 ezer forintot, éves szinten 720 ezer forintot jelent. Ennyit szeretnénk összegyűjteni most a számára.
Brigi most csak ránk és rátok számíthat.
Mi hisszük, hogy egy gyerek egy egész világ – és Brigivel a mi világunk ezerszer szebb! Segíts Briginek adományoddal, hogy ez a fiatal lány továbbra is méltó és teljes éltet élhessen!