Alföldi Róbert (1967)

Mindannyiunk által ismert munkássága mellett Alföldi Róbert nemcsak a magyar neoavantgarde fotográfia egyik legfontosabb műgyűjtője, hanem ő maga is alkot. A 2000-es évek eleje óta számos egyéni és csoportos kiállításon mutatták be festményeit. 

Bánki Ákos (1982)

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett, Barcelonában is alkotó képzőművész. Művészetszervezői, innovatív filmes és színházi projektjeiről is ismert. Mozgalmas festményeit az expresszív absztrakció világa járja át.

Barabás Zsófi (1980)

A művész családban felnövő Barabás Zsófi a Pécsi Tudományegyetem Doktori képzését Keserü Ilona vezetése alatt végezte el. Külföldi tanulmányútjai és utazásai nagyban inspirálják művészetét. Organikusan kibontakozó absztrakt festményeinek szín- és formavilága - a pasztellszínek és a lágy formák - nyugalmat és egyensúlyt árasztanak.

Bukta Imre (1952)

Munkácsy Mihály-díjas képzőművész. Az autodidakta művész munkássága erősen kötődik a vidéken élő, gyakorta a mezőgazdaságban dolgozó emberek mindennapjaihoz, életmódjához, kultúrájához. Témáit is innen meríti: a mindennapi élet szereplői, helyszínei és tárgyai járják át munkáit. Anyaghasználatát a változatosság jellemzi, gyakran emel be szokatlan elemeket műveibe.

Csató József (1980)

Háromszor is elnyerte a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat, és Esterházy Művészeti Díjban is részesült. Motívumokban gondolkozik, festményeinek szimbólumvilága a figurativitás és az absztrakció határán mozog. Izgalmas forma- és színvilágok reakciói és a dominancia játéka jellemzi műveit.

Czigány Ákos (1972)

A hazai fotográfiai színtér meghatározó alkotója, a neves Balogh Rudolf-díjat, és a Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjat is elnyerte. Művészetét a letisztultság, a mértanilag pontos geometrikus képalkotás jellemzi. A Bauhaus és a konstruktivista hagyományok hatásai érezhetőek tiszta kompozícióiban.

Esterházy Marcell (1977)

A Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakának elvégzése után tíz évig élt Párizsban, ahol Lucien Hervé tanítványaként főleg fotográfiával foglalkozott. Művészetét azóta is a képzőművészeti fotóhasználat jellemzi. Változatos médiumokban alkotott mozgóképek, kollázsok, de objektek is megjelennek praxisában. Sokat foglalkozik az idővel való viszonyunkkal. Művei gyakran a múlt-jelen-jövő hármasát boncolgatják.

Samuel Havadtoy (1952)

Művészeti munkássága szerteágazó: képzőművészként, lakberendezőként ismert leginkább, de galériatulajdonos is volt. Az 1970-es évektől New York-ban élt, az ottani művészeti és képzőművészeti világ nagyjaival került kapcsolatba. A 2000-es években tért vissza Magyarországra. Művészeti munkásságának kedvelt anyaga a csipke, mellyel elfed, eltakar. A pop-art világát idéző elő- és életrehívó motívumok, szimbólumok szintén jellemzők művészetére.

Győri Márton (1979)

2004-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán szerzett diplomát. 2018-ban a Magyar Zsidó Kultúráért Díjjal tüntették ki. Művészete a költészet, az irodalom, a filozófia, a zsidó vallás és kultúrtörténet világából merítkezik és teremt a magyar festészetben teljesen egyedülálló, csak rá jellemző, összehasonlíthatatlan alkotói világot.

Horváth Lóczi Judit (1981)

2019-ben elnyerte az absztrakt művészek egyik legjelentősebb ösztöndíját a Pollock-Krasner Alapítványtól. Mesterének Konok Tamást, a hazai konkrét, geometrikus művészet egyik meghatározó alakját tekinti. Absztrakt festményeit, és objektjeit lüktető színek dinamizmusa jellemzi. Frissesség, újfajta tér és színképzés járja át munkáit.

Köves Éva (1965)

A neves Pollock-Krasner Alapítvány ösztöndíját többször is elnyerő művész kollázsszerű művein a médiumok keveredésével találkozhatunk. Alkotásain ugyanúgy megférnek az ipari, vagy mesterséges tájrészletek (építészeti struktúrák, ablakok, állványok, korlátok), mint a geometrikus absztrakció különböző képződményei. Modulárisan bővíthető struktúráit a fotográfia és a festészet műfajának ötvözésével hozza létre.

Kristóf Gábor (1988)

2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és intermédia szakán. 2013-ban az Essl Művészeti Díj egyik jelöltje volt, 2015-ben pedig Derkovits-ösztöndíjban részesült. Munkáit a médiumok és műfajok közötti átjárás, kísérletezés jellemzi. Művei a hagyományos festészet határait feszegetik, górcső alá véve térképezik fel a képalkotás aktuális, meg-megújuló lehetőségeit.

Lovas Ilona (1948)

Ferenczy Noémi-díj, Érdemes Művész, Kossuth-díj. A textiművészként induló alkotó műveit a változatos anyaghasználat jellemzi. Szobrainak, installációinak gyakorta a textil az alapanyaga, de szerves anyagok, mint a bél vagy az ostya is többször helyet kapnak műveiben. Konceptuális művei a természettel, az emberi lét alapvető kérdéseivel és kulcsfontosságú fogalmaival foglalkoznak, mint például a születés-elmúlás kettőssége. Művészetének tartalmát szinte indulástól meghatározza a hit keresése, a moralitás és a transzcendencia.

Megyik János (1938)

Munkácsy Mihály-díj, Kossuth-díj. 1956-ban Bécsbe emigrált, ahol az ottani Képzőművészeti Akadémián tanult és diplomázott. Művészete a konstruktivizmus hagyományaihoz, és a neoavantgarde törekvéseihez kapcsolható. Művei a térbeliség kérdéseivel foglalkozva a festészet–szobrászat–építészet határterületén mozognak.

Nádler István (1938)

Művészetét az állandó megújulás jellemzi, munkásságáért a Kossuth-díjat is elnyerte. A főiskolán 1963-ban az Ecole de Paris, majd ‘68-ban az amerikai és német „hard edge” vonulatát ismerve kialakítja saját ra[1]dikális formavilágát, ami az archaikus és népművészeti elemek[1]re épül. Az 1980-as években sokkal inkább az expresszivitás, felszabadult absztrakció jellemzi. Az 1990-es évektől kezdődően a gesztusfestészet járja át vásznait. A szakralitás nagyban jellemzi munkásságát, az elmúlt években a metálszínek megjelenése erősít rá erre a tematikára.

Nemes Csaba (1966)

A Pécsi Tudományegyetem művészeti karának docense. Figuratív, gyakran a fotorealizmus határait feszegető festészete a személyes és történelmi múlt mellett társadalmi kérdésekre fókuszál. A közelmúlt eseményei mellett olyan társadalmi feszültségeket láttat, mint az etnikai alapú diszkrimináció, a szélsőséges ideológiák jelenléte a közéletben és a hétköznapokban. Témáinak komplexitását festményein túl animációs- és videófilmeken, story boardokon is megjeleníti.

Nemes Márton (1986)

A Londonban élő művész 2019-ben elnyerte az Esterházy Művészeti Díjat. Műveit az állandó kísérletezés jellemzi, melynek fő témája maga a festészet. Dinamikus szín- és anyaghasználatú munkái az absztrakció hagyományait boncolgatják. A hagyományos festészeti elemeken túllépő művek gyakran installatív elemekkel bővülnek.

Soós Nóra (1979)

Soós Nóra 2004-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és vizuális nevelőtanár szakán szerzett diplomát. Mesterei Molnár Sándor, Klimó Károly és Maurer Dóra voltak. Színes, eleven festményeinek témáit a hétköznapi életből meríti, melynek mozzanatait egymást fedő rétegekben helyezi el vásznain. A rétegek közötti takarás és átfedés a néző kreativitását, aszociációs képességét hivatott mozgósítani.

Szüts Miklós (1945)

Az Országos Tűzoltó Parancsnokság Szent Flórián érme büszke tulajdonosa. Szereti magát tájképfestőként meghatározni. 2020-ban a Magvető kiadó Tények és Tanúk sorozatában memoár kötete jelent meg A Földön élni ünnepély címmel.

Vojnich Erzsébet (1953)

Munkácsy Mihály-díj, Prima Primissima díj. Vojnich Erzsébet több mint húsz éve fest néptelen belső tereket, amelyek azonban implikálják az emberi jelenlétet. A nem látható forrásokból, felülről vagy oldalról beáramló fény rajzolja ki a vízszintes és függőleges felületeket, és sugallja a lépcsőt, fürdőt, ablakot használó emberek jelenlétét.