Farkas Zalán

A hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok segítése már gimnáziumi éveim alatt is előtérbe került és azóta folyamatosan ezen a területen dolgozom. Az egyetemi éveim alatt több heves megyei szervezetnél önkéntes munkát végeztem, amely során megtapasztalhattam, hogy a nélkülözésben élők helyzetének javítása segítség nélkül nehezen orvosolható.

2017-ben szereztem diplomát szociológia szakon és ekkorra már tudatosult bennem, hogy a nehéz sorsú fiatalok segítése és figyelemmel követése egyfajta hivatássá vált számomra. Úgy gondolom, hogy empátiával, türelemmel és maximális odafigyeléssel minden gyermekből ki lehet hozni a legtöbbet, erre törekszem a Világszép Alapítványnál is. Hisz minden gyermekben ott rejtőzik a „legszebb szép”.