Szécsi Erik

szakmai vezető – táborok, foglalkozások

Pszichológiát és pedagógiát végeztem, de ettől a területtől különböző gyermekpszichiátriákon szerzett tapasztalat után elfordultam. Öt évet töltöttem el HR területen, amikor egy tréner képzés keretében megismerkedtem az élménypedagógiával. Innentől minden energiámat arra fordítottam, hogy megismerkedjek a tapasztalati tanulással és az Élményakadémiával együttműködve, gyermekvédelmi gondoskodásban élőkkel, roma telepi fiatalokkal, gimnáziumi osztályokkal és nemzetközi csoportokkal dolgozhattam együtt. A BME-n pedig hallgatók számára nyújtottam élményalapú személyiség – készségfejlesztő, valamint munkavállalásra felkészítő képzéseket.

Hiszem, hogy minden fiatalban ott van az a tulajdonság, amit tovább fejlesztve, kiaknázva egy önmagát elfogadó, saját lábán és az élet viszontagságai között ügyesen lavírozó, önmegvalósító felnőtt lehet.

Célom, hogy olyan foglalkozás- és táborstruktúrát alakítsak ki a Világszép Alapítványnál, ami segít megtalálni a fiataloknak saját örömük forrását.