Takács Ildikó

óvodapedagógus Pendula Óvoda

Programszervező önkéntesként sokszor táboroztattam sérült, valamint hátrányos helyzetű, különböző korosztályú gyermekeket. Ezek során döbbentem rá, szeretnék még jobban részt venni a gyermekek mindennapjaiban. Pedagógus pályafutásomat állami gondoskodásban élő gyermekekkel való foglalkozással kezdtem, majd egy EGYMI általános iskolában folytattam, ahol ez a hivatásommá vált. Ekkor tapasztaltam meg azt is, hogy az óvodai nevelés mennyire meghatározza a gyermekek fejlődésének sikerességét és eredményességét.  Így kerültem az óvodapedagógusi pályára és ezen a pályán tett első, önálló lépéseimet, szárnybontogatásaimat tapintattal, védelmezőn, szeretettel segítették a Pendula Óvoda munkatársai, szakemberei. Motivációs erőként hatnak rám a gyermekek hatékony fejlődése érdekében elért eredmények, kollégáim pozitív hozzáállása, fejlődésre és önképzésre való nyitottságuk.