Sokszor megpróbálkoztam a naplóírással, de végül mindig abbahagytam. Azt vettem észre, hogy mindig csak akkor ragadtam tollat, amikor rossz napom volt. Kiírtam magamból a sérelmeimet, próbáltam meglátni a pozitív oldalát a dolgoknak, persze sikertelenül. Most visszaolvasva néhány részt, csak annyit látok, hogy a passzivitásom sokkal erőteljesebb képet mutat, mint a pozitivitásom. 

Egyetlen nap volt kivétel ez alól, amikor nem panaszkodtam, nem a napom legrosszabb pillanatait írtam le, hanem csak annyit, hogy: „Boldog születésnapot neked!”. Ez volt tavaly január 8-án. Azóta nem írtam egy szót se a naplómba. Egy évvel ezelőtt jobban szerettelek, mint ma, viszont ahogy látod már akkor is képtelen voltam a köszöntésem végéhez írni az anya szót. Lehet szívtelenül hangzik most ez tőlem, de bevallom talán sosem szerettelek. Kötődtem hozzád, de sosem szerettelek. Mindig volt köztünk egy szakadék, ami zavarba ejtően a levegőben lebegett akárhányszor találkoztunk. 

Én se lehettem egy minta gyerek, de te se voltál egy minta anya. Még abban a durván 5 évben sem, amikor az életem elején neveltél. Gyerekként haragudtam rád és utáltalak amiatt, mert elhagytál, ma már megértem, hogy sok voltam számodra. Elvégre meg kellett küzdened önmagaddal, az elméd zavarával és végül alulmaradtál. 

Sokszor eljátszadozom a gondolattal, hogy milyen lenne az életem, ha te neveltél volna fel. Milyen lett volna, ha győzedelmeskedsz a mentális betegséged felett és esélyt adsz kettőnknek. Valószínűleg egy teljesen más ember lennék. Ehelyett én minden nap gondolok rád, pedig te már meg sem ismersz. Mennyi szarságon kellett keresztül menned az évek alatt, ha inkább kitöröltél mindent a múltadból? Azt sem tudod, hogy van egy lányod, akinek folyamatosan az eszébe vagy. Akivel néha egy helyre sodor az élet és üveges tekintettel a szemébe nézel és még csak egy pillanatra sem veszed észre, hogy ez a lány teljesen úgy néz ki, mint te. Egy anya, hogy tud elmenni a saját gyereke mellett? Miért teszi? 

Egyébként hiányzol. Visszaemlékezve még a láthatásokat is vártam, annak ellenére, hogy mindig az ellenkezőjét vallottam. Úgy tűnt azok fontosok voltak számodra. Bár lehet csak azért, hogy csillapíthasd a bűntudatod. Ezt csak te tudhatod. Voltak jó pillanataink is, amiket őszintén élveztem. Bár tisztában vagyok vele, hogy te nem kötődtél hozzám annyira. Ennek ellenére egy részem örül, amikor lát. Ilyenkor láthatom, hogy még élsz és jól vagy. Már amennyire jól tudsz lenni. Bár igazán sose éreztem magam a lányodnak, mégis fáj, hogy elfelejtettél. A legjobban azt gyűlölöm, hogy úgy érzem nincs jogom ahhoz, hogy téged hibáztassalak. Nem te tehetsz arról, hogy beteg vagy. Viszont harcolhattál volna kettőnkért, hidd el értékeltem volna. 

Tudom, hogy elhagytál, de én is elhagytalak 5 éve. Folyamatosan hívtál, látni akartál, én meg csak szabadulni akartam tőled. Vajon, ha fogadom a hívásaid még emlékeznél rám? Mostanra már tehetetlen, képtelen vagyok harcolni értünk, sőt már el is késtem ezzel. Ma van a szülinapod, amit remélem nem egyedül töltesz. Szívből remélem, hogy van olyan ember az életedben, aki tartja benned a lelket. Ha mégis egyedül vagy akkor remélem sikerült egy olyan világot alkotnod magadnak a fejedben, ami szép. Amiben talán én is benne vagyok, lehet jó mélyen a tudatalattidban, de ott vagyok. Nem érdemled meg a magányt, még akkor sem, ha te magad azt adtál bizonyos embereknek. Boldog születésnapot neked virtuálisan! Talán egy nap, ha kész vagy megismerni felolvasom neked ezt a levelet és beszélgethetünk. Addig is vigyázz magadra! 

Szeretettel: Anyja lánya