ÍGY MESÉLÜNK A VILÁGSZÉPNÉL

A történetek (főleg népmesékkel dolgozunk a világ minden tájáról) fejből, élőszóban hangzanak el, mindig a mesemondó saját, egyéni stílusában. Az esti mese ugyanakkor nem „szereplés” a szó klasszikus értelmében;
itt az egyéni figyelmen, a minőségi időn, és a kapcsolódáson van a hangsúly.

A mesélés megszokott rítus szerint zajlik: este, a gyerekek vacsora után már várnak minket a szokásos helyen a táborban, a mesenappaliban, a kanapén kuckózva. Viszünk magunkkal „meseillatot”, ami a gyerekek kezére vagy plüssállataira cseppentve különleges, nyugodt hangulatot teremt. A mesét mondókával nyitjuk, és a végén mondókával is köszönünk el, keretet adva a történetnek.

A meséket sohasem „magyarázzuk”, „elemezzük”, vagy kérdezzük ki a gyerekektől – ezek a történetek önmagukban is alkalmasak arra, hogy varázslatot vigyenek a fiatalok mindennapjaiba, és olyan szimbólumokkal, mesei nyelvezettel lássák el őket, amelyeken keresztül biztonságosan és szabadon élhetik meg a félelmeiket, álmaikat, reményeiket.

A MESE MINDENKIHEZ SZÓL

Hiszünk benne, hogy a mese mindennapi varázslat: abban a pillanatban születik meg, amikor a szavak elhangzanak mesélő és hallgató között, és mindig pontosan úgy ölt formát, hogy ehhez a meg nem ismételhető pillanathoz, a hallgató igényeihez és a mesemondó egyéniségéhez igazodjon. Ezért is van, hogy mesemondó programunk nem korhatáros: mesélünk nemcsak óvodásoknak, általános iskolásoknak, hanem kamaszoknak és utógondozásban lévő felnőtteknek is.

Minden korosztálynak megvannak a maga történetei. A mesélés előtt és után beszélgetünk – ez segíti, hogy gyerekeink is megélhessék az elalvás előtti meghitt, intim beszélgetések élményét.