Marton Kriszta

alapítvány vezető

Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor eldöntöttem pályát váltok: húsz év után az üzleti szektor helyett, a nonprofit alapítványok világát választom. Semmi sem tudott eltántorítani. Sem a bizonytalanság, hogy mennyi tapasztalatomat tudom majd hasznosítani, sem az, hogy a külvilág szemében ezúttal talán nem feljebb, hanem lejjebb lépek a ranglétrán. Ugyanis, ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem: én minden bizonnyal civilnek születtem, csak eddig a napig ezt senki sem vette észre – magamat is beleértve.

Ennek már majd egy évtizede. Azóta a Világszép Gyermekvédelmi Alapítványnál azon dolgozom, hogy 190 gyerek, akiről a saját családja helyett az állam gondoskodik, kellő egyéni figyelmet, érzelmi biztonságot és fejlődési lehetőséget kapjon.

Valódi esélyt az önálló, boldog életre.

Az alapítvány vezetőjeként ugyanaz a feladatom és a felelősségem, mintha egy sikeres startup céget építenék. Így mára már nem csak stratégiánk, funkcionális szervezeti egységeink és jól bejáratott operatív folyamataink vannak, de tudatos HR és kontrolling rendszerünk is. Hisz minden forintot úgy szeretnénk elkölteni, hogy a lehető legtöbb gyerek köré teremthessünk védőhálót, óvodás korától egészen a felnőtté válásáig.

Ha szeretnél hívni vagy írni nekem, itt elérsz: +36 70 372 6889, marton.kriszta@vilagszepalapitvany.hu