Junior team
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében is megjelenik a gyermekrészvétel elvének követelménye, ami azt jelenti, hogy a gyerekek képesek aktívan részt venni egy közösség életében és döntéseket hozni az őket érintő kérdésekben.
A gyerekek véleménynyilvánításának jogát mi is kiemelten fontosnak tartjuk.
Junior Team-ünket azzal a céllal hívtuk életre, hogy kihangosítsuk a Világszép gyerekek gondolatait, aktív bevonásukkal segítsük jobbá tenni számukra az alapítvány működését.
A Junior Team tagjai 15-25 éves korú Világszép fiatalok, akik pályázat- és személyes interjúk útján csatlakozhatnak és alakíthatják meg a maximum 10 fős teamet. Az ideális jelentkező olyan Világszép fiatal, aki már legalább 1 alkalommal részt vett az alapítvány valamely programján, nyitott, együttműködő személyiség, aki szívesen osztja meg véleményét az őt érintő kérdésekről.
Mitől lehet szebb a világ egy gyermekotthonban felnövő fiatal számára?
A közös munka során izgalmas projektekbe vágnak bele a fiatalok, amelyek közül az első egy saját kutatás volt. Ebben a 10–29 éves, gyerekvédelmi gondoskodásban felnövőket kérdezték meg arról, hogy szerintük mitől lehetne szebb a világ egy gyermekotthonban élő számára. Az eredményeket a csapat tagjai maguk összegezték, és egy animációs filmet is készítettek belőlük. Bármilyen egyszerűnek is tűnik, a válaszok többsége szerint a legfontosabb, hogy a tanár, a főnök, a buszsofőr vagy a bolti eladó – tehát senki – ne tegyen különbséget az ott lakó és a családban nevelkedő gyerekek között.





















