Szendőfi Sára

óvodapedagógus Pendula Óvoda

Már gimnazista koromban megfogott az óvodás gyermekek gondolkodása, varázsvilága, egyértelmű volt számomra, hogy ezzel a korosztállyal szeretnék foglalkozni. Óvodapedagógusi diplomám megszerzése után lehetőségem volt két, egymástól eltérő óvodában dolgozni, fejlődni, tapasztalatot gyűjteni.

Az éneklés, hangszeres játék fontos szerepet tölt be az életemben. Igyekszem ezt az óvodában is alkalmazni a mindennapok során, ezzel támogatva a gyerekek önkifejezését, és egymáshoz való kapcsolódásukat.

Számomra az a legfontosabb, hogy megteremtsem a gyermekek számára azt a feltétel nélkül elfogadó, nyugodt, biztonságos és szeretetteljes közeget, ahol bátran kapcsolódhatnak önmagukhoz és környezetükhöz.

Hiszem, hogy varázsvilágukba a játékon, meséken és a zenén keresztül visz az út, és ha ezt megtaláljuk, közösen élhetjük át az „itt és most”, valamint az összetartozás élményét.