Világszépek – a Világszép blog egyik rovata, a blog esszenciája, ahova Világszép gyerekek, fiatal felnőttek írásai kerülnek művésznevek alatt. anyjalánya” írását olvashatjátok

Kislányként mindig izgatottan vártam a karácsonyt, az ajándékok, az ünnepi vacsora, a várakozás boldogsággal töltött el. Ilyenkor együtt ünnepelt a „család”, ami idézőjeles, mert bár ők egy család voltak, én és a többi nevelt gyerek nem illettünk bele a képbe. Mi az ő életükben csak egy ideiglenes szakasz voltunk, ezért nem is számítottunk igazán. Eleinte arra nem számítottak, hogy én rajtuk maradok és 13 karácsonyt kell eltölteniük velem a család tagjaként. 

Gyerekként a karácsony könnyű volt, mert csak az ajándékokra kellett koncentrálnom. Bár már akkor is észrevettem, hogy sosem azt kaptam a Jézuskától, amit kértem, viszont a nevelőanyám vérszerinti unokája mindig megkapta, amit akart. Különösebb figyelmet nem szenteltem ezeknek a dolgoknak, mert örültem az ajándéknak. A születésnapomat nem ünnepeltük meg soha, ajándék se volt, ezért amikor közeledett a karácsony csak az motoszkált a fejemben, hogy ez egy milyen fontos ünnep lehet, ha tudomást vesznek róla, sőt még ajándékot is kapok. 

Az idő múlásával évről-évre egyre jobban kezdtem megutálni a karácsonyt. Rájöttem, hogy nincs Jézuska, ami számomra azt jelentette, nem az ő hibája, hogy nem kapom meg hőn áhított ajándékaimat. Tudtam, a nevelőanyám veszi az ajándékokat, ezért kapta meg az unokája, azt, amit kért, mert őt jobban szerette. Mert ő tényleg a családhoz tartozott. Ahogy nőttem egyre jobban átláttam a dolgokat, egyre többször veszekedtünk a nevelőanyámmal. Kivéve karácsonykor, mert akkor minden békés volt, mindenki szerette a másikat, nem volt veszekedés. Amint vége lett az ünnepeknek minden visszatért a régi kerékvágásba. Illetve egy valami változott, végérvényesen megutáltam a karácsonyt. 

Ha egész évben utáljuk egymást akkor miért kell nekem karácsonykor eljátszanom, azt, hogy szeretlek? Ilyenkor nekem is azt kéne éreznem, hogy te viszont szeretsz? Tényleg csak a szeretet ünnepén kéne elhinnem, hogy szeretsz? Tényleg csak akkor kell szeretni? Nem hinném. Az utolsó karácsonyokat, amikor még a nevelőcsaládommal éltem kihagytam. A szobámban töltöttem a napjaimat pont azért, mert nem akartam részt venni a színjátékban. Hiteltelennek és hazugnak tartottam a szeretet ünnepét, mert nem arról kéne, hogy szóljon, amiről számomra szólt. Mégis szembe köptem magamat, mert az elköltözésem után, mindig visszamentem karácsonyozni. Nem akartam egyedül lenni, ezért inkább részt vettem a játékban. 

Közben más lett a játék, mert a gyerekek, akik ott nevelkedtek, már nem kapták meg a színjátékot, nem voltak szeretve a karácsony kedvéért. Már nem töltöm ott a karácsonyt, de mégis azon kapom magam, hogy rájuk gondolok, akik még a nevelőanyámmal töltik. Sajnálom, hogy nem csinál úgy mintha szeretné őket. Legalább 3 napig érezhetnék a szeretetet, még ha hamis is.

Nekem a karácsony emiatt kissé felesleges, mert, ha én szeretek valakit, akkor nem csak a szeretet ünnepén szeretem, hanem mindegy egyes nap. Minden nap éreztetem vele, hogy szeretve van. Számomra a karácsony lényege, hogy együtt legyek az emberekkel, akiket szeretek és ugyanúgy viselkedjek velük, ahogy az év összes többi napján, mert nem csak a karácsony kedvéért szeretem őket.