Gondolatok

Milyen az, amikor hontalan az ember?
Se anyja, se apja, még a lélegzete sem az övé.
Milyen az, amikor senkinek sem kell?
Ez a körforgás, és nem válhat csak úgy köddé.

Ahol jól bánnak veled, ott furcsa.
Jár ez neked? Szabad? Félsz, hogy csak átmeneti.
Ezt tapasztaltad, nem olyan durva,
de ha az ember szíve összetörik, az fáj neki.

Lábujjhegyen próbálsz élni,
hátha így észre sem vesznek, hátha láthatatlan vagy.
Találgatsz, mitől kell félni,
mi az, ami, ha beengeded, örök nyomot hagy.

Nem érted, miért annyira kusza minden,
nem áll össze semmi.
Csak lélegzel, nem szabadulsz innen,
rá kell jönnöd, nincs mit tenni.

Csak ülsz a megvetés és az elfogadás
keskeny ablakpárkányán, és gondolkodsz.
Itt van a helyem,
mert minden csak gondot hoz.

De végül rájössz, te sem vagy más,
egyszerű ember vagy csupán.
A helyedet sem találod már,
nem tudod, mi az, mi boldoggá tesz ezek után.

Így hát úgy döntesz, nem kell ez az egész,
túl sok mindez.
Az élet neked már túl nehéz, felemészt,
könnyebb, ha csak vége lesz.

Mert nem számít már, hogy mennyit
szenvedtél, sírtál és könyörögtél.
Most itt a pillanat, hogy tovább állj,
és érzed, ahogy megnyugvás körül ér.