MESEMONDÁS

A heti rendszerességű, élőszavas mesélés a gyerekotthonokban számunkra híd a gyerekekhez, folyamatos, szoros kapcsolódást jelent velük. Mesemondó önkénteseink legalább havonta egyszer ellátogatnak abba a gyermekotthonba, amelynek mesemondó csapatához csatlakoznak. Az önkéntesség egyéves elköteleződést jelent, ami közös megegyezéssel minden ősszel meghosszabbítható. Mesemondó önkénteseink háromnapos alapozó képzést kapnak, részt vesznek évente két csoportos szupervízión, és lélekfrissítő találkozókat, valamint továbbképző kurzusokat is biztosítunk számukra.

Mesemondóink hetente egyszer mondanak mesét mind az öt, velünk partnerségben levő gyerekotthonban. Minden héten két önkéntes érkezik együtt az adott otthonba: a mesemondók kísérik egymást, hogy minél több figyelmet tudjanak szentelni a gyerekeknek, felosztva egymás között a meséket és a feladatokat.

A történetek (főleg népmesékkel dolgozunk a világ minden tájáról) fejből, élőszóban hangzanak el, mindig a mesemondó saját, egyéni stílusában. Az esti mese ugyanakkor nem „szereplés” a szó klasszikus értelmében; itt az egyéni figyelmen, a minőségi időn, és a kapcsolódáson van a hangsúly.

A mesélés megszokott rítus szerint zajlik: este érkezünk, a gyerekek vacsora után már várnak minket a szokásos helyen, mesemondó sarokban, nagyszobai kanapén, vagy az ágyukba kuckózva. Viszünk magunkkal „meseillatot”, ami a gyerekek kezére vagy plüssállataira cseppentve különleges, nyugodt hangulatot teremt. A mesét mondókával nyitjuk, és a végén mondókával is köszönünk el, keretet adva a történetnek. A meséket sohasem „magyarázzuk”, „elemezzük”, vagy kérdezzük ki a gyerekektől – ezek a történetek önmagukban is alkalmasak arra, hogy varázslatot vigyenek a fiatalok mindennapjaiba, és olyan szimbólumokkal, mesei nyelvezettel lássák el őket, amelyeken keresztül biztonságosan és szabadon élhetik meg a félelmeiket, álmaikat, reményeiket.

Hiszünk benne, hogy a mese mindennapi varázslat: abban a pillanatban születik meg, amikor a szavak elhangzanak mesélő és hallgató között, és mindig pontosan úgy ölt formát, hogy ehhez a meg nem ismételhető pillanathoz, a hallgató igényeihez és a mesemondó egyéniségéhez igazodjon. Ezért is van, hogy mesemondó programunk nem korhatáros: mesélünk nemcsak óvodásoknak, általános iskolásoknak, hanem kamaszoknak és utógondozásban lévő felnőtteknek is. Minden korosztálynak megvannak a maga történetei. A mesélés előtt és után beszélgetünk – ez segíti, hogy gyerekeink is megélhessék az elalvás előtti meghitt, intim beszélgetések élményét.

Az önkéntesek által használt, minden hónapban megújuló mesetárat Dr. Zalka Csenge Virág, alapítványunk nemzetközi mesemondója válogatja a világ végtelenül gazdag mesekincséből.

JELENTKEZÉS

Mesemondó programunkra idén lezárult a jelentkezés.

Kövesd Facebook vagy Instagram oldalunkat és iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülhess az önkéntes programok részleteiről!

Gyakori kérdések

Alapítványunk a velünk kapcsolatban álló 5 budai (II. és XI. kerületi) gyermekotthonban élő gyerekeknek és fiataloknak nyújt programokat. A mesemondás és a mentor program mellett, a nyári szünetben életkor szerinti tematikus táborokba visszük őket Paloznakra, a Meseközpontunkba. Év közben a Világszép Klubban zajló délutáni foglalkozásokon is biztosítunk nekik fejlődési lehetőséget.

Önkéntes mesélő programunkat minden év tavaszán indítjuk. Erről az összes kommunikációs csatornánkon hírt adunk (Facebook, Instagram és a weboldalunk). Jelentkezést csak ebben az időszakban tudunk fogadni, önéletrajz és motivációs levél formájában. 

Az önkéntes munka megkezdéséhez el kell végezned 4 napos képzésünket. A képzés napjait az önkéntes toborzás kihirdetésekor megadjuk, így ennek tudtatában tudod elküldeni jelentkezésedet. 

Azt is tudnod kell, hogy minden évben sokkal több jelentkezést kapunk, mint ahány önkéntest fogadni tudunk. Ezért a jelentkezést személyes interjú követi, és ez alapján tudunk helyet biztosítani az önkéntes képzésen. 

Önkéntes programunk Budapesten zajlik, II. és XI. kerületi gyermekotthonokban. Ez azt jelenti, hogy bárhol is élsz, onnan rendszeresen ide kell utaznod.

Arra nincs lehetőség, hogy a Világszép Alapítvány önkénteseként más városban végezd ezt a tevékenységet. 

Egyáltalán nem szükséges, és egyetlen végzettség vagy konkrét tapasztalat sem jelent „zöld utat” az önkéntességhez. 

Önkénteseink személyes és szakmai háttere is rendkívül színes, így a Világszép gyerekek és fiatalok a legkülönbözőbb lehetőségekkel, tapasztalatokkal, készségekkel ismerkedhetnek meg.

Az önkéntes mesemondás havi egy estét vesz igénybe, emellett minden mesemondó önkéntesnek kötelező fél évente részt venni az Alapítvány által szervezett csoportos találkozón.  

Az önkéntes mesemondó egy adott gyermekotthon mesemondó csapatának tagja. A gyermekotthonban minden héten ugyanazon a napon van mesélés, általában este 7 órakor. A mesemondó maga döntheti el, hogy az adott hónapban mikor vállal mesemondást. Ekkor a mesemondó csapat egy másik tagjával, aki a kísérő szerepet választotta arra az estére, elmegy a gyermekotthonba, és mesét mond a gyerekeknek. A mesét nem könyvből olvassa, hanem a Világszép mesetárból kiválasztott történetet élőszóban, saját stílusában fejből meséli el. (Többek között erre is szolgál az önkéntesképzés, hogy az élőszavas mesemondás rejtelmeibe bevezessen.)

Az önkéntes mesemondók vállalják, hogy havonta legalább egyszer elvisznek egy mesét a kiválasztott gyerekotthonba, illetve évente kétszer részt vesznek továbbképzéseinken, esetmegbeszéléseinken.

Minden önkéntesünk számára biztosítunk támogatást. 

Önkéntes mesélőinknek évente két alkalommal szervezünk csoportos konzultációt, emellett számukra is biztosítjuk az egyéni segítség igénybevételének lehetőségét. 

Mindemellett különböző közösségépítő és szakmai programokon való részvételre is van lehetőségük mesemondó önkénteseinknek.

Igen, minden év elején meghirdetjük a tábori önkénteskedési lehetőséget az Alapítvány paloznaki Meseközpontjának nyári táboraiban. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezők egy Assessment Centeren (csoportos kiválasztási alkalmon) vesznek részt: itt dől el, kik tudnak csatlakozni nyáron a táboroztató csapatainkhoz. A kiválasztott önkénteseknek tartunk egy csoportos képzést, ahol beszélünk többek között a Világszép táborok módszereiről, a táborrendszerről, a tábori szabályokról, keretekről, a táborokban gyakran felmerülő helyzetekről. A táboroztató csapatok az önkéntesekkel együtt április környékén kezdik a felkészülést a nyári táborokra. 

Két táborszezon között egyéb csoportos programoknál is kínálunk önkénteskedési lehetőséget.

Kapcsolódó blogbejegyzések

Zsófia Pajor

2023.06.07.

Amount Donated
5 000Ft

Anonymous

2023.06.05.

Amount Donated
10 000Ft

ZOLTÁN CZIRJÁK

2023.06.01.

Amount Donated
10 000Ft

Á. Bonifác Pék

2023.05.28.

Amount Donated
5 000Ft

Jeannette Hubik

2023.05.28.

Amount Donated
1 000Ft

Klaudia Novicz

2023.05.28.

Amount Donated
5 000Ft

Anonymous

2023.05.28.

Amount Donated
10 000Ft

Anonymous

2023.05.28.

Amount Donated
10 000Ft

Anonymous

2023.05.28.

Amount Donated
10 000Ft

Anonymous

2023.05.25.

Amount Donated
2 000Ft

Szilvia Nagy

2023.05.24.

Amount Donated
10 000Ft

Brigitta Havasi

2023.05.24.

Amount Donated
5 000Ft