A cikket írta: Wirtz Ágnes, a Világszép Alapítvány alapítója
Az üzleti szférában sokszor használt kifejezés és előadásforma az “elevator pitch”, annyit jelent, hogy egy jó szónok egy lift útjának ideje alatt is el tudja mondani, amit szeretne. Lelki szemeim előtt látom a szűk liftet, és azon gondolkozom, hogyan fér el ott 150 Világszép gyerek? Vagy csak a történetük? És ha igen, akkor melyiküké a 150-ből? Vagy azok az akták, amiket azóta írnak róluk, amióta kiemelték őket a családjukból és az úgynevezett “szakellátás”, rendszer részesei lettek? Vagy csak a velük átélt saját történeteim, pillanataim?
– Foglald össze! Csak a lényeget! 30 másodperc! Meg kell értsd, hogy annak, aki hallgatja, nincs ideje rád, rájuk!
12 éve állunk olyan gyerekek mellett, akikről a szüleik helyett az állam gondoskodik.
– Tehát árvák?
– Nem, a legtöbbjük nem árva.
“Ágnes, én ott Paloznakon, 8 évesen, a tábor első napján gondoltam először, hogy lehet az életnek értelme. Előtte már volt öngyilkossági kísérletem.”
Ja, táboroztattok. Az csak az egyik programunk az ötből. Az összes arról szól, hogy hosszú távon kapcsolódjunk a gyerekekhez. A mentorprogramunk, az óvodánk, a foglalkozások és a mesemondó önkénteseink is mind ezt a kapcsolódást szolgálják: olyan traumák felülírását a feltétel nélküli szeretet megtapasztalásán keresztül, amiket gyógyítani nem lehet.
Elsősorban azért lett ez a blog, hogy mindaz, ami nem fér bele a liftbe, ami azon a 30 másodpercen túl van, itt az is helyet kapjon.
Mély meggyőződésem, hogy ami fontos, az személyes. Azt is el tudom mondani 12 év tapasztalat után, hogy csakis azért nem lankad a lelkesedésem, elkötelezettségem – hanem inkább évről-évre nő -, mert szorosan kapcsolódom hozzájuk. A Világszépekhez. Mert ha egyszer szívembe zártam egy gyereket, onnantól közünk van egymáshoz. Ilyen egyszerű ez, és ugyanezt élik át kollégáim, önkéntes társaim is.
Amire különösen büszke vagyok, hogy a blog szerkesztőségében dolgozik Lori is, akit 12 évvel ezelőtt ismerhettem meg az egyik táborunkban. Lori azóta egyetemre jár és már önkéntesként támogatja az alapítványt. Megrendítő élmény volt, amikor Lori leült mellém, hogy interjút készítsen velem a blogra. Ő gyűjti azokat az írásokat is, amelyeket Világszép gyerekeink, fiatal felnőttjeink írnak művésznevek alatt. Ez a rovat kétségkívül a blogunk legnagyobb kincse.
Azt mondják, a lényeget el lehet mondani 30 másodperc alatt. A mi munkánk lényege pont az, hogy személyes és ezáltal komplex, bonyolult, összetett és színes. Nem férünk be a liftbe. Böngéssze, keresse mindenki saját személyes érzése szerint azokat a történeteket, amelyekhez kapcsolódni tud, 30 másodpercen innen és túl.