Zalka Csenge, a Világszép meseprogram vezetőjének írása
Amikor gyerek voltam, karácsony idején előbb-utóbb mindig eszébe jutott egy tanárnak vagy tanító
néninek, hogy felolvassa nekünk A kis gyufaáruslányt. Minden egyes alkalommal szénné bőgtem
magam rajta. Ha épp nem ez volt terítéken, akkor ott volt a második opció, O. Henry novellája, A
háromkirályok ajándéka. Ez is szép történet, de gyerekként inkább idegesített. Időbe telt, míg felnőtt
fejjel megértettem, miért nem kerültem karácsonyi hangulatba egyik sztoritól sem: mert nem
gyerekeknek íródtak.
Amikor hivatásos mesemondó lettem, fel kellett építenem egy karácsonyi repertoárt olyan mesékből,
amiket szeretek, és amelyek több korosztályhoz szólnak. Szerencsére minél többet kutattam és minél
több mesélővel találkoztam, annál több klassz mese talált meg engem is. Később, amikor
csatlakoztam a Világszép Alapítvány csapatához, új szempontok szerint kezdtem válogatni a
történeteimet. A Világszép mesetárba csak olyan meséket válogatunk, amik jól végződnek. Ennek
egyszerű oka van: mi nem végzünk terápiát, nem próbálunk senkit sem okítani vagy foglalkoztatni a
mesélések során. Mi esti meséket mondunk, és azt szeretnénk, hogy a gyerekek utána nyugodt
szívvel, megkönnyebbülve bújhassanak ágyba.
Milyen hát egy jó karácsonyi mese, Világszép szemmel?
Sokrétű. Az élőszavas mesélés során a mese alkalmazkodik a hallgatósághoz. Amikor óvodások
kuporodnak az ölünkbe, akkor arról mesélünk nekik, hogyan járt túl a csintalan kis karácsonyi trollok
eszén egy norvég vadász, vagy hogyan kapta szép fehér színét a hó (kölcsön jóbarátjától, a
hóvirágtól). Ha nagyobb gyerekeknek mesélünk, akkor komolyabb kalandokba vágunk bele: szóba
kerül Till Uilenspiegel, a karácsonyi tolvaj, aki megmentett egy ostromlott várost az éhezéstől, vagy a
spanyol testvérpár, akik hatalmas utat tettek meg, hogy találkozhassanak a Háromkirályokkal. Ezeken
a téli alkalmakon több mesére is jut időnk. Előfordult, hogy egy szobában egyetlen fiú hallgatott csak
bennünket, de ő aztán sorozatban öt mesét kért egymás után. Csillogtak a szemei, mint a karácsonyi
csillagok.
Varázslatos. Nagykamaszoknak, főleg fiúknak ilyenkor Sir Gawain és a Zöld Lovag legendáját szoktam
mesélni. Ez a történet a középkor óta újra és újra elvarázsolja az embereket: sötétségről és fényről
szól, emberről és természetről, becsületről és alázatról, és arról, hogy mindenki követhet el hibát. Az
egyik karácsonyi estén, friss forrócsoki mellett, a srácok még a videojátékot is kikapcsolták a mese
idejére. Pedig ez egy jó félórás történet.
Játékos. Ha a fiatalok igazán magukénak érzik a mesét, akkor nem hagyják szó nélkül. Sőt. Gyakran
hozzátesznek valamit, amitől igazán az övék lesz. Van, aki saját magáról nevez el egy lovagot; van, aki
megmondja, mi folyjon abban a folyóban, amin a Háromkirályokat kereső testvéreknek át kell kelnie.
A mesélés, ahogy az ünnep, az odafigyelésről és az együtt töltött időről szól. Nyomot hagynak ezek a
percek a szívünkben, és nyomot hagynak a meséken is.
Egy kicsit vad. Az áhítat és a vidámság remekül megfér egymás mellett. Minden nevetés ajándék.
Nekünk is. Idén az egyik kedvenc karácsonyi mesém egy német legenda volt arról, hogyan szöknek be
éjszaka a tündérek az emberek házaiba mulatni. Az otthon nappalijában valóban mulatság kerekedett
belőle, énekkel, tánccal (párnacsatával). A tündérek büszkék lettek volna ránk.
Szívmelengető. Nem kell egy mesének feltétlenül a karácsonyról szólnia, vagy akár télen játszódnia
ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk tőle. Sokszor viszünk magunkkal olyan történeteket, amik
figyelemről, gondoskodásról, szeretetről szólnak – és olyan pillanatokkal távozunk, amik velünk
maradnak az újévben is. Például, amikor a mese végén egy kisfiú felveszi a fonalat, és elmondja,
hogyan végződhetne még szebben a testvérek története, akik meggyógyítottak egy beteg
tündérkutyát. „Ez én vagyok, és a nővérem,” teszi hozzá. És ölelést is kapunk.
A karácsonyi mese attól jó, hogy neked hoztuk, mesélés közben rád figyelünk, és együtt vagyunk.
(De persze az sem árt, ha vannak benne jegesmedvék, trollok, vagy beszélő madárijesztők…)
Ahogy szerzőnk írását olvasva valósággal átélhető, bármennyire is furcsán hangzik, mégis igaz: a karácsonyi dömping évről-évre nehézséget jelent a gyermekotthonokban. Egész évben erre a néhány hétre sűrűsödik a külvilág figyelme, törődése, jószándéka. A gyerekeknek ez bizony megterhelő. Főleg amiatt a kontraszt miatt, amit megélnek minden évben: hogy karácsony után következik 350 nap csend és magány.
Mi, a Világszép Alapítvány csapata, egész évben, sőt egy életen át a Világszép gyerekek mellett állunk. Jól ismerjük őket, és a legjobbat szeretnénk nekik. Ezért úgy döntöttünk, hogy egész évesre nyújtjuk a nekik szóló karácsonyi támogatásokat, jószándékot.
Tartsatok velünk és nyújtsuk egész évre a karácsonyi törődést!
Kattintsatok, tudjátok meg hogy tudtok nekünk ebben JÓL segíteni!
